FARÖNK KIRÁLYFI
Szanszkrit népmese

Rég elmúlt időben, számtalan, méretlen, ésszel fel sem mérhető korszakkal ezelőtt Dzambuiglingban egy Mahasakuli nevű király uralkodott ötszáz fejedelem felett. Bár ötszáz felesége volt ennek a királynak, mégsem született egyetlen utódja sem.
Egyszer a király ezt gondolta magában:
"Már megöregedtem, még sincs utódom, ha meghalok, a fejedelmek nem fognak egymásra hallgatni, kitör köztük a háborúskodás, emberek fognak ártatlanul meghalni és az országban felborul a rend."
Így kesergett bánatában és nagyon elszomorodott a szíve.
Brgyabjin, az istenek ura a távolból meglátta, hogy a király el van keseredve és bánkódik szívében, alászállt hát a mennyországból, javasemberré varázsolta magát és elment a királyhoz:
– Király, miért bánkódsz, miért szomomkodsz?
A király elmondta, amin az előbb töprengett, mire az elvarázsolt orvos ezt a tanácsot adta:
– Király, ne bánkódjál, elmegyek a kedvedért a havasok közé és szedek egy csomó havasi gyógyfüvet. Készíts majd belőlük feleségeidnek ételt és amint megeszik, azonnal terhes lesz mindegyik.
A király ennek hallatára úgy vélte, ez valóban megszabadítaná gondjaitól. Azt mondta hát a javasembemek, hogy ha meg tudja csinálni, ám legyen.
Elment hát az elvarázsolt javasember a havasok közé, jó sok gyógyfüvet szedett össze, becsomagolta és visszatért a palotába. A gyógyfüveket megfőzte tejben és átadta a király első feleségének, a királynő megszagolta, de nemi bízott benne és ezért nem itta meg. Az elvarázsolt javasember meg visszatért az istenek birodalmába.
A többi feleség azonban mind ivott a gyógyitalból és nemsokára áldott állapotba is került. Az aszonyok rögtön beszámoltak erről a főfeleségnek, aki nagyon elkeseredett és szomorúan megkérdezte, nem maradt-e a gyógyitalból. Azt válaszolták, hogy elfogyott.
– Még az üledéke sem maradt meg? – kérdezte.
– De igen, az üledék megmaradt – mondták a többiek.
A főfeleség tejben felfőzte az üledéket, megitta és hamarosan terhes lett. A többi asszonyok, akik előbb ittak a gyógyitalból, mikor elérkezett az ideje, csupa gyönyörű szép fiút szültek. Nagyon megörült ennek a király, és minden gondolata az volt, mikor fogja már a főfeleség is megszülni fiát. Mikor a hónapok beteljesedtek, a főfeleség is megszülte gyermekét, de az olyan csúnya lett, akár a farönk. Elkeseredett ezen a király és királynő, és elnevezték a fiút Farönknek.
Mikor a fiúkat felnevelték, és felnőtt sorba kerültek, Farönk bátyjai mind megnősültek, egyedül ő nem kapott feleséget.
Történt egyszer, hogy az ellenség királya hadsereget gyűjtött és közeledett. Az ötszáz herceg is összeszedte katonáit, felkészült és elindult, hogy megütközzön az ellenséggel. De elvesztették a csatát és futva érkeztek vissza a palotába.
Ekkor Farönk királyfi megszólította bátyjait:
– Miért futottatok vissza ilyen nagy ijedten?
– Ma harcba indultunk a katonákkal az ellenség ellen, de elveszítettük az ütközetet, megvertek bennünket, ezért menekültünk.
– Az ilyen ellenség nem húzhat ujjat velünk – válaszolta Farönk herceg. – Nagyapáink íja és trombitája most a templomban van, hozzátok el! Elmegyek és megküzdök velük.
A herceg nagyapja a Tan Kerekét Megforgató Király¹ volt. Több embert küldtek, akik a Tan Kerekét Megforgató Király íját szakértelemmel felemelték és a királyfinak adták. Az átvette és meghajlította az íjat. A felajzott húr úgy mennydörgött, hogy negyven mérföldnyire elhallatszott. Majd a királyfi magához vette a trombitát s az íjat és egymagában vonult el megverekedni az ellenséggel. Először megfújta a trombitát, s az úgy hangzott, mintha mennykövek csapkodnának. Mikor az ellenséges katonák meghallották, inukba szállt a bátorságuk, és futásnak eredtek.
Attól kezdve, hogy a királyfi hazatért, a király és a királynő szeretettel gondolt reá és elhatározta, hogy feleséget szerez neki.
Ebben az időben Lisibaca királynak volt egy lánya, akinél e világon ritkán lehet szebbet találni. A király követet küldött hozzá és menyéül kérte a lányt, de a követ az egyik szép királyfit mutatta be vőlegénynek. Lisibaca király oda is adta a lányát. Nagyon megörült ennek a király és megtette az előkészületeket, hogy a menye elé menjen. Farönk hercegnek pedig megparancsolta, hogy maradjon otthon, nappal ne találkozzék feleségével, csak éjszaka.
Történt egyszer, hogy a királylány találkozott sógornőivel, s azok elmondták, hogy kinek-kinek férje miben válik ki. Farönk felesége is dicsérte a férjét:
– Az én férjem bátor és olyan erős, mint a legjobb harcos, s nagyon finom bőre van.
– Ugyan ne beszélj – mondták sógornői –, a te férjed borzasztóan csúnya, olyan, mint egy farönk, ha nappal látnád, megijednél tőle.
Farönk felesége nagyon szívére vette, amit sógornőitől hallott, éjszaka mécsest gyújtott, s mikor férje elaludt, rávilágított. Amikor meglátta, hogy milyen nagyon csúf, úgy megijedt, hogy tüstént visszafutott szüleihez.
Mikor ezt Farönk reggel észrevette, igen elszomorodott, vette trombitáját és utána sietett, a felesége országába. Mikor megérkezett, egy miniszternél vett szállást. Már hosszú ideje ott élt, mikor egyszer hat királyi fejedelemnek fülébe jutott, hogy Lisibaca királynak van egy szép lánya. Mind hadsereget gyűjtöttek és eljöttek megkérni. Nagyon kétségbeesett ezen Lisibaca király és tanácskozásra hívta össze minisztereit:
– Ha a lányomat az egyik királynak adom, a másik megharagszik, ellenem tör. Mit cselekedjünk, hogy megszabaduljunk ettől a bajtól?
Az egyik miniszter azt tanácsolta, hogy vágják darabokra a királylányt, és ha mindegyiknek egy-egy darabkát adnak, akkor talán megbékélnek. Voltak miniszterek, akik azt javasolták, hogy ki kellene hirdetni, volna-e valaki, aki az ellenséget vissza tudná verni, annak kéne adni a lányt és az ország felét jutalmul. Ezt a tanácsot a király el is fogadta és kihirdettette. Farönk királyfi ekkor vette trombitáját és íját, kiment a város falai alá, ahol az ellenség táborozott. Alighogy megfújta kürtjét és felajzotta íját, az egész hadsereg úgy megijedt, hogy nem harcolni, de még mozdulni sem bírt. Ekkor bement az ellenség közé, a hat királynak mind levágta a fejét, magához vette koronájukat, katonáikat meg szolgálatába fogadta.
Lisibaca király nagyon boldog volt, lányát feleségül adta hozzá, őt pedig megtette főkirálynak. Farönk ezután egyesítette a hat király birodalmát, maga köré vette a hadsereget és felesége társaságában visszatért saját országába.
Mikor a király meghallotta, hogy fia útban van hazafelé, eléje sietett és az egész országát át akarta adni neki, de nem fogadta el, hanem visszaadta apjának és élt feleségével, mint azelőtt.
Megkérdezte egyszer a feleségétől:
– Miért hagytál el engem, miért futottál el?
– Azért futottam el, mert felettébb csúnya vagy, és azt hittem, nem is vagy ember.
A királyfi egy tükröt vett és belenézett, s hogy ott meglátta, milyen csúnya, úgy elkeseredett, hogy látni sem akarta magát. Elvonult egy erdőbe s véget akart vetni életének. Brgyabjin, az istenek királya messziről látta ezt, odament hozzá és megkérdezte tőle, miért akar meghalni. A királyfi elpanaszolta baját. Brgyabjin megszánta és egy drágakövet nyújtott át neki, majd így szólt:
– Viseld ezt a diadémot állandóan a fejeden és olyan szép leszel, akárcsak én.
Amint a királyfi a drágakövet a fejére tette, már érezte, hogy nem olyan a teste, mint azelőtt. Visszament a palotába, magához vette trombitáját, íját és éppen indult a játékokra, mikor a felesége, aki nem ismerte meg, rászólt:
– Ki vagy? Ne nyúlj hozzá! Ha megjön a férjem, megbánod!
A herceg a feleségéhez fordult:
– Én vagyok a te férjed.
De az asszony nem hitte el.
– Az én férjem nagyon csúnya, te meg igen szép vagy, hogy lehetnél te az én férjem?
A herceg levette a fejéről a diadémot és azonnal olyan csúnya lett, mint azelőtt. Mikor ezt az asszony meglátta, nagyon boldog lett. Megkérdezte, hogyan történt mindez, és a királyfi töviről hegyire elmesélte. Ezentúl nagyon szerették egymást és Farönk nevét is megváltoztatták nyomban Mindenkinél Kiválóbbra.

.oOo.

(I. J. Schmidt, i. m., 73-77.)

¹szanszkritul Csakravartin, a buddhista tanítás "kerekét" megindító király, a vallás elterjedését támogató fejedelem