»  köszöntő
»  csapatunkról
»  névadónk
»  csapatnapló
»  Zsiga bá'

»  testvércsapatunk
»  alapítványunk
»  fenntartó testület

»  elérhetőségeink
»  foglalkozások rendje

»  érdeklődőknek

Támogassa csapatunk alapítványát adója 1%-ával!

Örökös parancsnokunk, Zsiga bá'


Ezzel az oldallal szeretnénk emléket állítani csapatunk örökös parancsnokának, Tóth Zsigmondnak. Itt elolvashatjátok, hogyan emlékeznek tagjaink Zsiga bá'-ra.

Gergő   Gyula bá'   Kriszta   Kata   Zoli   Szabolcs   Norbi   Nóri   Zsofka   Sanyi   Lajos bá'

Köszönet


Sokat gondolkoztam már azon, mennyi élménnyel lettem gazdagabb azóta, amióta cserkész vagyok.
Az aranyospusztai nyári táborban szüleimmel a testvéremet látogattuk meg. Ekkor ismertetett meg Zsiga bá' a cserkészettel. Rögtön megfogott a csapatszellem, a közösség hangulata, a jó társaság. Ezek után nem volt nehéz rábeszélni, hogy én is csapattag legyek.

Ahogy egyre többet táboroztam, egyre több programon részt vettem, a cserkészet életforma lett számomra. Egy olyan életforma, ami semmit nem mond a kívülállóknak, azoknak, akik nem ismerik a csapatunkat. Azt a csapatot, melyet Zsiga bá' kitartó munkával kovácsolt össze. Ezért mindannyian köszönettel tartozunk örökös parancsnokunknak. Hiszen, ahogy Dosztojevszkij írta, '...nincs a jövő életre hasznosabb, egészségesebb, erősebb és magasztosabb, mint valami jó emlék, kivált az, amely még a gyermekkorból... származik... Ha az ember sok ilyen emléket visz magával az életbe, akkor meg van mentve egész életére.'


Kriszta


 
     
 
© 1990-2017 Morajlás Holding.   ::  ® Minden jog fenntartva.   ::  impresszum   ::  design by MorajWeb & WaszilSoft